Egyszerű bejelentés építtetők számára

2016. július 1-jén hatályba lépett a lakóépület építésénak egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016.(VI.13.) Kormányrendelet, s egyidejűleg hatályát veszti az ilyen típusú bejelentést szabályozó 456/2015. (XII.29.) Kormányrendelet. Ezen jogszabályváltozások miatt július 1-jétől a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű lakóépületekre vonatkozó egyszerű bejelentést az e-építési napló alkalmazásban kell megtenni.

Az egyszerű bejelentés a kivitelezési tevékenységre nyitott e-építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg. A készenlétbe helyezett e-építési napló jelenti a bejelentés benyújtását. A készenlétbe helyezés feltétele az alapadatok megadása, valamint hogy a jogszabályban meghatározott tartalmú és összetételű kivitelezési dokumentáció feltöltésre kerüljön az e- építési naplóba az építész-tervező által, PDF/A formátumban. Az elektronikus építési napló készenlétbe helyezése díjköteles, a díj mértéke az építményértéktől függ. A készenlétbe helyezésről a rendszer belső üzenetet küld az illetékes építésügyi hatóságnak, az illetékes építésfelügyeleti hatóság felületén pedig megjelenik az adott e-napló.

Nem szabad összekeverni az e-építési napló vezetését, az e-építési napló készenlétbe helyezésével és az e-építési napló megnyitásával, mert ezek eltérő feladatokat jelentenek. Elsődlegesen készenlétbe kell helyezni az e-építési naplót (e-főnaplót, e-alnaplót), kizárólag a készenlétbe helyezett e-építési naplókat lehet megnyitni, majd vezetni az arra jogosultaknak.

Az építési tevékenység az e-napló készenlétbe helyezést követő naptól számított tizenöt nap után kezdhető meg.

Az e-építési napló készenlétét az - épület elkészültét igazoló hatósági bizonyítvány feltöltését követően – az építésfelügyeleti hatóság fogja megszüntetni, a 191/2009. (IX.15.) kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint. A napló készenléte a hatósági bizonyítvány feltöltésével nem szűnik meg, az építési tevékenység a készenlétbe helyezés megszüntetésével tekinthető befejezettnek.

  Az e-építési naplóról korábbi bejegyzésünkben olvashat részletesen.

Vissza

ingatlan építési napló